Category: Marketing

Kérdezz! A kiállított mű válaszol

muzeumEgy 2010-es tanulmány szerint a brazil lakosság 72 százaléka még soha nem volt múzeumban. Számos ok közül sokan említették, úgy vélik, megfelelő ismeretek nélkül a művészet nem befogadható hétköznapi emberek számára, derül ki a kampányfilmből (3:05). Ezért a Pinacoteca do Estado de São Paulo és az IBM „The Voice of Art” néven létrehozott egy intelligens, beszélő kiállítást. A hagyományos tárlatvezetést Watsonra cserélték (az IBM által kifejlesztett mesterséges intelligencia). Korábbi történelmi adatok, életrajzok, hírek, könyvek, újságcikkek alapján hat hónapon keresztül készítették fel a programot, hogy képes legyen spontán kérdésekre választ adni a művésszel, a művel, a történelmi környezettel kapcsolatban. Az okoskiállítás két hónapon keresztül fogad látogatókat, az első két hét eredményei azt mutatják, hogy az említett időszakban 200%-kal többen látogatták meg a múzeumot. (adweek)

Kulcsszavak: múzeum, kiállítás, mesterséges intelligencia, The Voice of Art, IBM Watson, São Paulo, BR. H15 2017

Életveszély? A szakember közbelép

kaplanEgy egyetem népszerűsítésének kézenfekvő módja, ha dokumentumfilmet forgatunk róla. Nem túl ötletes, ám a Sydney-i Kaplan University mégis emellett döntött, legalábbis a volt diákok ezzel a tudattal indultak el a forgatásra. A helyszínre tartó interjúalany-interjúztató páros azonban egy közúti balesetbe csöppent, ahol egy kerékpáros meg is sérül. A segítségére siető ex-hallgató történetesen ápolói szakra járt, így könnyedén stabilizálhatja a beteg állapotát – bizonyságot téve szakmai rátermettségéről. A biciklis így megúszta, és ezzel el is készült a kampánylámfilm (2:14)! Kell ennél több a jelentkezését tervező diáknak mint látni, hogy az egyetemen végzettek valós tudással gazdagodtak szakterületükön? Az IT részleget képviselők egy másik videóban (2:01) az internetkapcsolatot állítják helyre az irodában. (adeevee)

Kulcsszavak: Kaplan University, egyetemi kampány, Sydney, AUS. H15 2017

50 autóbaleset szórakozásból téli sport

smartpolisAz oroszok mindent másként csinálnak, mint megszokhattuk. Még a téli sportokat is. A jégteke egy furcsa sport, ahol a curlingkövet jégen csúsztatva kell egy céltábla közepébe eljuttatni. A Smartpolis biztosító cég továbbvitte a gondolatot, és autócsúsztató-versenyt (1:26) szervezett. Ha az oroszok nem is szeretnek biztosítást kötni, de szórakozni igen – gondolták. Négy csapatot hoztak létre, egyet klienseik közül, egyet újságírókból, egyet ismert üzletemberekből és egyet profi curlingjátékosokból. Bár a végeredményt nem tudjuk, annyi bizonyos, hogy mindenki jót szórakozott, és a Smartpolis weboldalának látogatottsága 700%-kal nőtt egyik pillanatról a másikra. Az eset nem maradt nemzetközi visszhang nélkül, a több mint 10 ezer megjelenéssel 1 milliárd embert értek el, állítják.(adsoftheworld)

Kulcsszavak: Smartpolis biztosító, curling, jégteke, RUS. H15 2017

A jó sör jön is, megy is, 30 liter jár

03kHannover irigyelt posztjára keresnek jelentkezőket, ahol a fizetés mellé havi 30 liter sör is jár! A Herrenhäuser Magánsörfőzde nyílt versenyfelhívással válogat diákokat sörfőzdevezető pozícióba. A „Herri” marketingvezetője szerint az évente lezajló topmodell- vagy szupersztár-kereső műsorok már unalmasak, ezért ők egy nem mindennapi casting-gal (2:29) rukkolnak elő. (Egy izgalmas Heineken-castingot korábban már bemutattunk. 3:36) Az újonc “passzoljon” a céghez, ki kell jönnie a Herri-rajongókkal és egyidejűleg korlátok közt kell tartania az iszákos sörgyári látogatókat. Az új kollégát végül a „Herri” törzsközönsége fogja kiválasztani júniusi házi fesztiváljuk keretein belül. Még lehet jelentkezni a versenyre, amely sok kemény feladatból áll, köztük: sörnyitogatás, hordócipelés és kóstolások is. (wuv)

 

Kulcsszavak: Herrenhäuser, Hannover, állásajánlat, casting. D. H12 2017

Lehet kővel dobálni lányokat?

02k„Néha rendben van, ha egy lányt megdobálsz kövekkel” üzeni egy észak-karolinai ékszerkereskedő cég, a Spicer Greene – mint a képen is látható: ékkövekre gondolva. A kihelyezett óriásplakátok hamar kiverték a biztosítékot és a nem jól sikerült szójáték futótűzként terjedt a közösségi médiában. Chelsea Clinton a Twitteren nyilvánosan emelt szót a hirdetés ellen: “Sosem vicces lányokat dobálni. Soha.” Női jogvédő szervezetek szerint a szlogen normalizálja és bagatellizálja a nők ellen elkövetett erőszakot. Csak játék a szavakkal – gondolta jóhiszeműen a megrendelő, derült ki a Facebookon közzétett bocsánatkéréséből. A cég társtulajdonosa azt is elmondta, hogy az ötlet 60 éves nagynénje és 87 éves nagymamája fejében született meg. Elhisszük neki, de ismét megtanultuk: érdemes vigyázni a szavakkal! (washingtonpost)

Kulcsszavak: Spicer Greene, óriásplakát, félresikerült, “tréfás” üzenet, felháborodás, bocsánatkérés. US. H12 2017

An NBA illata KIA ötlet

03kNincs jobb, mint egy izzadság szagú autó – legalább is ezt sugallja a KIA, vagy csak az orruknál fogva vezeti az NBA rajongóit. A vállalat ugyanis szokatlan módját választotta a szponzorációnak. A bajnokság támogatójaként kiadott egy speciális légfrissítő sorozatot, mely a 12 kedvenc kosárlabda csapat saját illatát rejti. A kiindulópont a játékosok mezéből, zoknijából, fejpántjából gyűjtött izzadság volt, aminek felhasználásával “tudományos keretek” között alkották meg a “Kia Illat Laboratóriumban” a speciális illatokat, figyelembe véve a csapat „személyiségét”, rajongótáborát, a várost stb. – derül ki a tréfás kampányvideóból (1:50). Innen tudjuk még, hogy nincs rossz szag, csak rossz szaglás. A légfrissítőhöz a tesztvezetők most ingyen hozzájuthatnak 190 KIA kereskedőnél Amerika-szerte.(creativity-online)

Kulcsszavak: KIA, NBA, saját illat, csapatok, illatminta tesztvezetőknek. US. H10 2017

Megvenni vagy bérelni 61 eszközt

02kNe bonyolítsuk túl a dolgokat, egyszerűbben is meg lehet oldani – üzeni a Setapp. Az Apple gépeihez ajánlott alkalmazás csomag olcsón bérelhető. Ez most 61 applikációt jelent, melyet amúgy 1800 dollárért kaphatnánk meg – ha egyesével vennénk. A Setapp egy előfizetéses rendszer, mely minden szokványos, Apple számítógéppel (laptoppal, tablettel, okostelefonnal) végezhető feladathoz tartalmaz megoldást. Nem kell mindegyiket külön-külön megvenni és előny, hogy csomagunkban hamar megtaláljuk a szükséges alkalmazást. A kampányban horgászokat leptek meg drónnal szállított hallal (1:30), egy másik filmecskében (0:35) friss halat vehettek hajóról, kislányának madárházat építő ügyetlen ezermester (0:35) kapott segítséget.  És még Mary is elmondja (1:21), hogy egyszerű és időkímélő a Setapp-pal. (adstasher)

Kulcsszavak: Setapp, Apple gépekhez előfizetéses alkalmazáscsomag. Videók. US. H8 2017

Aspirin versus szívroham

image04Amerika 300 milliós lakosságából 42 másodpercenként egy valaki szívrohamot kap. Magyarországon évente hozzávetőlegesen 60 ezren halnak meg szívinfarktus miatt. Az azonnali reakció rengeteg életet menthet meg. Egy időben bevett aspirintabletta életmentő lehet. A Bayer gyógyszergyártó cég szokatlan ötlettel (2:13) állt elő: szeretnék elérni, hogy minden Smith vezetéknevű amerikainál legyen aszpirin ilyen esetre. Közel 2,5 millió Smith lakik az Államokban, nagy eséllyel egyikük jelen lesz a szívinfarktusok valamelyikénél és segíthet a nála levő gyógyszerrel – véli a cég. Ezért a Fort Smith nevű városban (listavezető a szívinfarktusok terén) élő Smith családnevűek kaptak egy-egy doboz aszpirint. Nem árt tehát, ha nálunk nem csak akkor van orvosság, ha Nagy, Kovács vagy Tóth a vezetéknevünk! (advertolog)

Kulcsszavak: USA, szívinfarktus, aszpirin, Bayer, a HeroSmith teória, Fort Smith, ajándék aszpirin, legyen a Smith nevűeknél. US. H7 2017

A szexhez kell a legtöbb, 657 körül

02kHány izomból vagyunk összeépítve? Nap mint nap használjuk szinte az összeset, mégsem tartjuk számon őket. Busz után szaladáskor: 99, zenehallgatásnál: 40 izmunk dolgozik. Címképünkön látható: csókolózni 35 is elég. Végül a szexhez akár 657-et is meg lehet mozgatni. Fontos tehát, hogy tartsuk karban mind a 657-et! Mert az összes számít – üzeni a The Muscle Help Foundation és az Upbeat Active proteinital közös adománygyűjtő videójukban (1:22). Ajánlanak is egy alkalmas gyakorlatot: a ‘#657challenge-et’ azaz a 657-es kihívást. Ez itt most nem szex, csak egy sok izmot megmozgató tornagyakorlat (0:42). Ha el tudják végezni, hibátlan izomkoordinációval rendelkeznek. Ha nem, akkor van még mit fejlődni. Hajrá! Jó példa van itt bőven. Itt pedig az látható (0:37), hogy mely izmok mozognak a gyakorlat során. (lbbonline)

Kulcsszavak: The Muscle Help Foundation, Upbeat Active, adománygyűjtő kampány, ‘#657challenge’ UK. H4 2017

Levélrák, salátakutya, börtön-léghajó

01k[Megjegyzés: a levélrák szendvicsekben is lakik és filmekben gyakran énekel.] A Mailchimp pedig vezető e-mail marketing platform (mi is ezzel küldjük heti hírlevelünket), amelyik most branding kampányt indított. Nevével összecsengő fake (ál, hamis) brandek sorozatát hozta létre, kapcsolódó honlapokkal (1., 2., 3.). ‘Megtévesztésül’ humoros, szürreális videó sorozatot [MailShrimp (1:00), KaleLimp (1:00), JailBlimp (1:00)] is alkottak valódi nevük említése nélkül. Üzenetük: mindegy, hogy hívjuk őket, az sem baj, ha összekeverjük neveiket, ők hisznek abban, hogy az üzletépítés során gonddal megteremtett hitelességük érték, azt megőrizni, fejleszteni kell. És tény: a MailChimp növekszik, ügyfeleinek integrált Facebook kampányok is elérhetővé váltak, s előttük már az Instagram és a GoogleAdwords is. (YouTube)

Kulcsszavak: MailChimp, branding kampány, fake brandek, videók, US. H4 2017