Archive for: február 2015

Somewhere, over the Rainbow

Másfél perc futás (cipőben)

Szerkesztői ajánló

daniFirat Demirhan valószínűleg tehetséges és jó íráskészségű fiatalember, aki valóban ‘kommunikációs sikert’ aratott a közel félmilliós olvasottságú hirdetésével. Mi nem beszélnénk rá Olvasóinkat, ha a nagymamájuk szekrényét készülnek eladni, hogy ahhoz fél szerzői ív terjedelmű történeti esszét fűzzenek. Annak ugyanis máshol a helye! Arról ne is beszéljünk, hogy ugyanez a szöveg a nyomtatott sajtóban igen csak sokba került volna a fiatalembernek. No persze, a neten ingyen lehet (locsogni, ha elolvassák).

                                                     Herendi Dániel

Melyiket egyem? A pocak fordító app megmondja

image03A Domino’s Pizza rálicitált versenytársaira. Olyan alkalmazást programoztak, amely a gyomrunk korgásából megállapítja, hogy ananászos pizzát, vagy éppen Kentucky csirkéset szeretnénk. A Pocak fordító c. spotban (2:45) bemutatják a fejlesztést, valamint elmagyarázzák a szoftver működését: a hashoz tartott telefon megvizsgálja a gyomor által kiadott hangokat, majd kb. 500 variáció közül kiválasztja az általa legideálisabbnak gondolt pizzát. Valóban beszélne a gyomrunk? Inkább csak egy vicces, a tudományoskodó fejlesztéseket parodizáló ötletről van szó, ami felkelti a potenciális vásárlók figyelmét. Nem véletlen, hogy ilyen nagy hangsúlyt fektetnek az online sales-re: tavalyi összes eladott termékük 62%-át online értékesítették, s a rendelések 50%-a okostelefonról, vagy táblagépről érkezett. (fastcocreate)

Kulcsszavak: Domino’s Pizza, Tommy Translator, app, gyomorkorgás, paródia, humor, online eladás támogatása, UK, H8 2015

Sokat keres a Janus-arcú kommunikátor

image01Dagad a botrány a legnagyobb, független, fogyasztói pr-rel foglalkozó brit cég, a Freud Communications körül. A Sigmund Freud dédunokája által alapított cégnek első osztályú ügyfélköre van. Megbízója az állami egészségügyi szolgálat (NHS) is, mely – egyebek közt – egy évi 3 millió fontos elhízásellenes kampányt rendelt Freudéktól. S miközben arra biztatnak mindenkit, hogy táplálkozzon egészségesebben, milliós megbízásokat fogadnak el ‘junk food’ cégektől (Mars, KFC, Pepsico etc.) termékeik promótálására. Visszatetsző a Change4Life alprogram gyakorlata: olyan utalványokat kínálnak, amelyekkel a ‘junk food’ cégek ‘egészségesebb’ termékei kedvezménnyel vásárolhatók meg. A kampányokat megrendelő minisztériumot és főnökét egyre több kritika éri (pld. BMJ), de a miniszter és Freud egyelőre hallgat. (dailymail)

Kulcsszavak: Freud Communications, NHS, elhízásellenes kampány, junk food cégek, képviselet, Change4Life, összeférhetetlenség, botrány, GB, H8 2015

Minden idők leghosszabb apróhirdetése

image00Pontosan 20.327 karakter. Ez 25 hír lenne hírlevelünkben. Firat Demirhan, bánatos Opel Tigra (képünkön) tulajdonos örömében így gyászolta el szeretett 18 éves autóját. Történt, hogy barátnője minap bejelentette: várandós és az autó kicsi lesz már hármuknak. Firat feltette az autót az Ebay-re és a hirdetésben elmesélte élettörténetét: honnan indult, hogy jutott kedvencéhez és miért kell eladnia. Írása szórakoztató és sikeres lett (458 ezren látták). Karl-Thomas Neumann, az Opel vezérigazgatója reflektált is rá: olvasta, érti, és felajánlott egy új kombit, üzemanyag-kártyával, egyhetes próbaútra. Egy ügynökség állást ajánlott Firatnak, sőt egy kiadó könyvet adna ki tőle. Magazinok és tv csatornák kapkodnak érte. Ma 13:54-ig Önök is licitálhatnak a Tigrára, melynek ára már 4.100 Euró fölött jár. (focus)

Kulcsszavak: Ebay, Opel Tigra, Firat Demirhan, apróhirdetés, siker, K.T. Neumann, Opel vezérigazgató, ajánlat, D, H8 2015

Használd az orrod app

Kulcsszavak: KPN, NosePost app, tél, hideg, Hollandia, NL, H7 2015

Bárhol, bármilyen alkalomra

Kulcsszavak: Booking.com, bárhol, bármilyen igényre, GB, H7 2015

Szerkesztői ajánló

csabaMa (szerdán) a nap Budapesten 6:43-kor kel és 17:10-kor nyugszik, hosszabbodnak a nappalok, de még tél van. Ez világos a kanadai hírünkből is. Ennek izgalmas kommunikációs eleme a szomszédoknak otthagyandó levél. Itthoni bevezetését csak erős megfontolást követően ajánlom. Sőt: inkább háromszor fontolják meg! Amin kevesebbet kell gondolkodni: IGEN, most is érdemes aktuális hírlevelünket elolvasni.

Grezsa Csaba

Segíts engem megtalálni! Elvesztem

image04Egy nagyvárosnyi, 4–500 ezer elveszett emberrel számolnak a 24 milliós Ausztráliában. Évente 38 ezren tűnnek el, vagyis minden 14. percben elvész valaki. Az eltűnéseknek számos oka van, de tény, hogy sokak nem képesek maguktól szeretteikhez visszatalálni. Ezen segítene az eltűnt személyeket támogató MPAN civil hálózat új kampányával (0:55). Olyan webes keresőmezőt fejlesztettek ki, melyre kattintva felugrik egy hirdetés: benne egy keresett személy fotója, adatai, valamint egy webcím és egy ingyenes telefonszám, ahol jelenthető, hogy hol és mikor látta az eltűntet valaki. Jelenleg a kampány azért folyik, hogy minél több weboldalon, blogon stb. helyezzék el a speciális keresőmezőt. Bárki csatlakozhat. Emellett adományokat is gyűjtenek és megalkották a praktikus teendők guide-ját. (campaignbrief)

Kulcsszavak: MPAN, eltűnt személyek, keresőmező, tcr, kampány, Ausztrália, AUS, H7 2015